A Dr. House szeminárium nem véletlenül kapta a nevét. A foglalkozások alkalmával bizony a Dr. House című sorozat válik megmunkálandó anyaggá, és lévén szemináriumról szó, itt bizony műhelymunka lesz. Mindenhez hozzá lehet szólni, senkinek sincs alapból igaza, sőt!
A félév menete
Előre láthatóan havonta háromszor találkozunk, méghozzá mindig 6-án, 16-án és 26-án. Ráadásul a számmisztika kedvéért reggel hatkor. Bréking jellegű események módosíthatják az időbeosztást akár sűrűbbre is.
Követelmény
A részvételhez nem árt ismerni a sorozatot, bár a felzárkózás nem lehetetlen.
A tantárgy tartalma
A puszta tartalomismertetésen túllépünk. Nem sokat fogunk háttér-információkon csámcsogni, ritkán írunk majd kritikát. Inkább igyekszünk magával a sorozattal foglalkozni. Vizsgáljuk, hogyan épülnek föl a karakterek, hogyan formálódnak a sorozat eseményeiben, illetve megpróbáljuk összeszedni annak a világnak a tulajdonságait, amit a szereplők segítségével ismerünk meg, hogy összevessük játszásiból azzal, amit mi ismerünk. Csupa könnyed banalitás vár ránk.
Az első találkozásig (augusztus 26.) ajánlott olvasmány jobbra az oldaldobozokban blogok és egyéb honlapok formájában.
Valamint a várakozást megédesítendő itt alant előzetes a hatodik évadból.