Vizsgálódásunkat megannyi irányból kezdhetnénk, végigjárni mindet hasznos, viszont most mégis kiemelnék egy fontos kérdést, ami segítségül szolgálhat a fő témakör kibontásában. A fő témakör nyilván House, illetve az ő figurájának mélyebb megértése, feltérképezése.

Egy jellemről gyakran nyerhetünk úgy információt, ha megfigyeljük a vele azonos közegben mozgó jellemeket, illetve analizáljuk kapcsolatukat. Ma egy ilyen feladatra vállalkozunk. A Wilson-House barátságot próbáljuk elemeire bontani.

Hogy ne váljon értekezésünk teljesen parttalanná, annyi megszorítást mindenképpen tennék, hogy most először és leginkább House nézőpontja felől közelítünk kettejüköz, amiből nyilván nem zárható ki a másik fél teljesen, de Wilson motivációjának alapos feltárását majd más alkalommal/alkalmakkor végezzük el.

A fájdalom

A fájdalom bőven toposszá fog hízni a House-mitológiában, ha mondhatok ilyet, és ennek egyik – számunkra első – építőköve (mármint a fájdalom toposszá hízásának) az, hogy mennyire fontos szerepe van ennek House egyetlen olyan kapcsolatában, amiben fellelhető számottevő ragaszkodás.

Wilson egyik meghatározó vonása a szakterülete. Ő onkológus. Kissé kerekítve összegyűjtöm az onkológusság néhány jellegzetességét:

Nem gyógyít

Ő egy olyan orvos, aki nem gyógyít, a szakterületén olyan betegség tombol, ami gyógyíthatatlan. (Igen, tudom, hogy ma már vannak olyan kezelések, amelyek bizonyos rákos megbetegedéseket gyógyítanak, de mondtam, hogy kerekítek. A rák még mindig ijesztő, mert legtöbbször halálos ítélet.) Mindössze két tennivalója van egy onkológusnak. Egyrészt megnyújtja a beteg életét, amennyire csak lehet, és – ami elemzésünkben sokkal fontosabb – fájdalmat csillapít.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyesmit nem írhatunk a véletlen számlája, vagyis az, hogy a krónikus fájdalommal élő House legjobb barátja olyan szakterületen dolgozik (sőt, osztályvezető!), ahol fontos tennivaló a betegek fájdalmának csillapítása klasszikus jellemkontrasztként értelmezhető. House fiziológiai szükséglete onkológust kíván maga mellé barátnak. Neki fájdalma van, Wilson meg ért annak csillapításához. Nem véletlen az sem, hogy ő írja a vicodine-t, de erről majd máskor.

A jellemkontraszt megnyilvánul a két orvos betegekhez való viszonyában. House általában kevés ideig kezeli őket, sőt gyakran nem is kezel, elég csak rájönnie mi is a probléma, míg Wilson esetében ez pont fordítva működik. Az ő betegeiről már felállt a diagnózis, rákosak. Ráadásul neki direkt nem az a célja, hogy hamar túladjon a betegein, ő akkor sikeres, ha a túlélési idő nagy, vagyis sokáig kezeli a gyógyíthatatlan betegséget, minél jobban elodázza azt, ami végül elkerülhetetlen. Ha House betege halálos kórban szenved, és kiderül melyik az a kór, az ő munkájának vége, továbbpasszolja az illetékes osztálynak. Wilson munkája kb. ekkor szokott kezdődni.

Törődés

Wilson szakterületének van még egy fontos jellegzetessége, ami szorosan összefügg a fájdalomcsillapítással. Mivel az onkológus gyakran nem gyógyíthatja meg a betegeit, tőle más szolgáltatást várnak el. Az onkológus ilyen esetekben akkor sikeres, ha a lehető legjobb életminőséget biztosítja, ha kényelmessé, a körülményekhez képest kellemessé teheti a beteg utolsó hónapjait. Ezt példázza, hogy mikor őt beteggel látjuk, akkor beszélget velük. Szóba kerül, hogy az erős narkotikumoktól elhomályosul a tudatuk, nem tudnak szépen együtt létezni a családjukkal, és akkor Wilson tudósként győzködi őket, de a helyes gyógyszer-kombináció az mégis az az ő szemében, amiben nincs fájdalom, de a beteg magánál lehet. (Érdemes megfigyelni a kép hátterében a plüsmackót, amit orvosnak öltöztettek föl. Ez is jelzésértékű!)

Ezek mind nem jellemzőek House-ra. Ha egy beavatkozás fájdalmas vagy invazív, esetleg kihathat a páciens későbbi életére azt ő leszarja (lásd pl. első évad befejező része). A kényelem nem szempont válaszkeresés közben. Valójában semmi sem szempont, a páciens a szükséges rossz közte és a betegségek között, akit a pokolba kell manipulálni. Nem ám meghallgatni, meg figyelembe venni a nyafogását.

Miért nem pszichiáter?

House fájdalmáról gyakorta kiderült, hogy nem fizikai. Miután Stacy elhagyta Cuddy placebót ad neki, ami hat, vagy mikor Tritter szorongatja a harmadik évadban Wilsont, amire misztikus vállfájással reagál. Ebből derül ki ugye, hogy ő is ember igazi érzésekkel. Csak elnyomottakkal.

Most egészen rövid leszek. A pszichiáter a lelki nyomorultságot hivatott kezelni (persze most is leegyszerűsítek), amiből akad House-nak, de ő inkább függő. Azt szintén képes kezelni egy pszichiáter, de már az első évadból kiderült, hogy House nem akar a függősége ellen tenni.

A barát nem lehet pszichiáter, hiszen House a racionalitás bajnoka. Hogy a figura ne sérüljön, neki fizikai válasz kell a függőségére, valódi célzott fájdalomcsillapító formájában. Minden más eset azt jelentené, hogy valami kevésbé racionálissal néz szembe. (Itt jegyzem meg, ezért lesz izgalmas a 6. évad eleje, mert ott csak pszichiáterhez fordulhat. Kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg a gyógyulást a karakter sérülése nélkül.)

A pszichiáterekhez és a pszichés zavarokhoz még visszatérünk egy/több későbbi alkalommal.

„Cancer but not cancer”

Mielőtt egy időre elvarrnánk ezt a szálat, szeretném jelezni, hogy ennyire nem egyszerű kettejük kapcsolata. Még sokszor fogunk erről diskurálni. Az onkológus és a krónikus fájdalommal élő beteg jellemkontrasztja fontos, de nem adhat teljes képet. A probléma sokkal komplexebb, és ezt a komplexséget most demonstrálnám is az 5. évad második részével (Not cancer ((Nem rák, mintha azt mondaná: nem barát))).

A rész címe arra utal, hogy szervátültetett betegek a donortól rákos őssejteket kaptak a transzplantáció során, amik aztán bármelyik szervrendszerbe beépülhettek, imitálták az adott szövet felépítését, ezért nem találta senki a baj okát, hiszen a vizsgálatokon ugyanúgy néztek ki, mint az adott szövet egészséges sejtjei. De nem viselkedtek ugyanúgy. Ha elérték a kritikus mennyiséget az adott szervben, akkor az a szervrendszer leállt, hiszen ezek alapvetően ráksejtek, amik csak utánozták a (pl.) májsejteket, de nem funkcionáltak májsejtekként.

Szép párhuzam figyelhető meg a betegség és House élete között. Ez az első rész, ahol Wilson már lelépett, és House extramagányos. Idéznék is néhány sort.

House:

–        What did Wilson do for me? (Mit tett Wilson értem?)

–        …

–        Oh, sure, he made me lough on a rainy day. Made me see the colors I never knew. (Persze megnevettetett az esős napokon. Megmutatta a színeket, amiket még nem ismertem.)

–        …

–        On the other hand, Gilbert Gottfried makes me laugh. And how many colors are there really? Once you got red, blue, and green. (Másfelől Gilbert Gottfried is megnevettet. És hány szín van egyáltalán? Ha egyszer megvan a piros, kék és a zöld.) ((Ez itt egyébként utalás az RGB-színkeverésre. Számítástechnikában ez a leggyakrabban használt. A piros, a kék és a zöld segítségével minden egyéb szín előállítható, „kikeverhető”))

Kutner:

–        He paid for your lunch, liked monster trucks, and was your conscience. (Fizette az ebédet, szerette a monster truck-ot, és ő volt a lelkiismereted.)

Ezután a jelenet után House csekkolja Dr. O’shea-t. Megveteti vele az ebédet, kideríti, hogy tényleg szereit a monster truckot, majd bevesz egy rakás gyógyszert, hogy lássa, elszomorítja-e a doktort a felelőtlen gyógyszerezés. Mindegyik tulajdonságot pipálja, de mégse lesznek örökbarátok. Méghozzá azért, mert attól még mert valami ugyanúgy néz ki, még nem biztos, hogy az ugyanaz. Ugye ebben a részben hasnyálmirigysejtnek látszó ráksejtekről, agysejteknek látszó ráksejtekről kell kiderülnie, hogy azok ráksejtek (Vagy a végén a műtét elején a kemóról, hogy az igaziból sóoldat. Chase meg is jegyzi, hogy ugyanúgy néznek ki ((„They look identical”)).

Dr. O’shea kinézhet barátnak a tulajdonságai alapján, de csak annak néz ki, nem lesz belőle semmi, nem fog barátként funkcionálni.

És még egy csavar. A rész végén meggyógyul a nő, akinek az egyik tünete az volt, hogy ocsmánynak látta a világot (az agya a ráksejtek miatt nem helyesen értelmezte a szemétől kapott információkat). Míg House leveszi róla a kendőt meg a vattát elbeszélgetnek. A nő megkérdezi, hogy most mindent szépnek fog-e találni, mire House azt feleli, hogy a dolgok azok lesznek, amik. És így folytatódik a párbeszéd:

House:

–        How do I look? (Hogy nézek ki?)

Beteg:

–        You look said. (Szomorúnak.)

Tehát amikor a dolgok azok, amik, House-ról kiderül, hogy ő igazából szomorú. Nem jó igazi barát nélkül. Újra felbéreli a magánnyomozóját.

Megjegyzés: Az angol szöveget feliratból másoltam.